A horizont és a felmérhetetlen víztömeg látványa megigézi az embert, morajlása pedig elcsitítja. A tenger gazdag és ismeri bonyolult vágyainkat, amelynek megragadására a portugálok a saudade szót használják.
Egy ideje az az érzés kavargott bennem, hogy akkor érezhetem magam a város valódi lakójának, autentikus polgárának, ha olyan koncertekre megyek, amelyek egyébként is érdekelnének.
A Gaudí-épületek olyan spektákulumok, amelyek a szelídítő-civilizáló, kontrolláló kulturális elbeszéléseket is visszahelyezik a szerves lüktetésbe, a fenotípusok bizarr sokaságába.
Az üvegpaloták a környéken mintha mind üresen állnának. Életnek semmi jele, ahogy a part melletti Estació de França vasútállomás is mozdulatlan és elhagyatott, a szerelvények döglött kígyókként nyúlnak végig a vágányokon.
Milyen íze van az emlékeknek? Sós, mint a könnynek, amely végigcsordul a haldokló Severus Snape orcáján, jelezvén, hogy emlékeink mindig a végesség és ekképp a fájdalom pecsétjét viselik magunkon?